Prága
Daniel Ford autós újságírót küldtük a cseh fővárosba, hogy a város szűk, középkori utcáit járva keressen egy újabb titkos pályát.
Prága megőrizte középkori jellegét, csodálatos karaktere a Moldva folyó keleti és nyugati partjain kalandozva mindenhol érezhető. Számos bájos hídja, képeslapba illő épülete van, ételei finomak, a söre pedig világhírű.
De a középkori örökség szűk utcákat hagyott a jelenre. Ezek az utcák sokszor macskakövesek, amelyeken villamosokkal kell osztozni. Miután elhagyunk egy ősi hidat, az út zavarba ejtően két irányban fut tovább. Annak ellenére, hogy elsőre úgy tűnik, mintha néhány lépcső lenne ott, ahol az útnak kellene lennie, vagy az utca váratlanul zsákutcába torkollik, valahogy mégis tovább lehet menni.
Ez nem a város hibája, egyszerűen abból a tényből fakad, hogy hozzászoktunk azokhoz a városokhoz, amelyek készségesen kiszolgálják a gyors haladás iránti vágyunkat. Lassítson, alkalmazkodjon, és élvezze Prágát. A Cseh Köztársaság fővárosa szelíd autózásra való: ne rohanjon, és rá fog érezni a kanyargós utcák ízére, el tudja kapni az itt élő emberek pillantásait, és beszippanthatja az éjszakai szellő illatát, amint lehúzott ablakkal az utcákat rója.
A tömeg kicselezése
Kezdjük éjszakai túránkat abban a tempóban, amelyet végig tartani akarunk. A Károly híd felé fordulok. Nappal a bejáratnál nyüzsögnek az emberek, az itt elkattintott fotón iskolai rendezvényekről és középkorú turistacsoportokból ismerős arcokat látnánk. De éjszaka csak a miénk. Mivel a hídon csak gyalogosok közlekedhetnek, leparkolok, és átsétálok a torony alatt, hogy szemügyre vegyem a 15. századi hidat és annak 31 szobrát.
Most visszafordulunk, és a szűk utcákon boltozatok alatt és kis kézműves boltok mellett haladunk el, ahogy a prágai vár felé igyekszünk. Némileg kisvárosi jellege van ennek a résznek. Itt még több pár sétál a jelenleg üres éttermek, kávéházak és galériák között.
Visszafordulunk, és a hegyen lefelé átmegyünk a Manesuv hídon, elhagyjuk a Rudolfinumot, a filharmonikus zenekar otthonát, majd különböző kultúrák ikonjai mellett haladunk el: Four Seasons hotel, Brioni, Bouscheron. Befordulunk a régi városrészbe, és máris egy elvarázsolt kastélyban találjuk magunkat. Tévedjen el, és élvezze a barangolást! Mintha gonosz manók kacagnának a sötétben: csupa lépcső, macskaköves, egyirányú utcák, bármerre fordul, mindenhol zsákutcába fut. Ne kapcsolja be a navigációt, az cseréptörés lenne!
A múlt visszhangjai
Elhaladunk az impozáns neoreneszánsz Nemzeti Színház mellett, amelynek tetején arany szobrok állnak, és a tökéletesen modern Új Színpad mellett, amely úgy néz ki, mintha alufóliából lenne. A következő hídnál pedig, ahogy kelet felé fordulunk, a város hagyományos építészetének egy másik példáját vehetjük szemügyre. Íme az „összenyomott épület", ahogyan én hívom, ismertebb nevén a Táncoló Ház. A Cseh Köztársaság korábbi elnöke, Václav Havel, aki a közelben lakott, nagy rajongója volt.
Gyerünk tovább a város szívébe! Az impozáns méretű Nemzeti Múzeum nyugodtan tekint le ránk. Lassan elhajtunk a szecessziós stílusú Grand Hotel Europa mellett. Körbefordulunk egy inkább hosszú, lejtős körútra, mint térre hasonlító részen. Ezután elhagyjuk a teret, ahol a csehek fontos időkben mindig összegyűlnek. Ilyen volt Cseh-Szlovákia megalakulása 1918-ban, a német megszállás elleni tüntetés 1939-ben, a kommunizmus hatalomra jutása 1948-ban, a Prágai tavasz 1968-ban, amelyet szovjet tankok vertek le, és 1989-ben a Bársonyos Forradalom ideje, amikor a kommunizmus véget ért.
Vissza a folyóhoz és át a Legii hídon. Itt megvárjuk, hogy a napsugarak elérjék az indulási helyünkhöz közel eső a Petrin parkot, és megtekintjük a kommunizmus áldozatainak emlékműveit. Ezután még egy egyszer, utoljára kiélvezzük a macskaköveket.
További részletek a Járművezetők részben
Róma
Az olasz autós újságírót, Giuliano Pavonét küldtük nemzete fővárosába egy titkos pálya keresésére.
San Francisco
Pat Devereux autós újságírót San Francisco-i túrára küldtük abba a városba, amelyet a San Francisco-i zsaruban tett halhatatlanná az 1968-as film sztárja, a hidegvérű zsaru, Steve McQuinn.