London
Hajnali 4-kor, amikor a város mélyen alszik, Angus Frazer autós újságíró teljesen új megvilágításban látja az Egyesült Királyság fővárosát.
Dél felől közelítem meg Londont, a Temzén a Westminster-hídon kelek át, és a Parlament épületei felé haladok. A csendes reggeli égbolton két sárga korong fénylik egymás mellett. Az egyik a hold, a másik a Big Ben óralapja.
A cirkusz a városba érkezett
Tíz perc múlva hajnali négy, hat óra múlva a London Eye forogni kezd, és a turisták a levegőbe emelkednek. Azért vagyok itt, hogy felfedezzem a város egyedi látványát, üres utakon vezessek, bebizonyítva, hogy nem kell a Nürburgring kapuinál vagy a Stelvio-hágó lábánál élnünk, hogy élvezhessük az autóvezetést.
Tíz perccel később dugóba kerülök a Piccadilly Circusnél. A Big Ben ugyan közli az emberekkel, hogy vasárnap reggel van, de itt még mindenki úgy érzi, hogy a szombat még közel sem ért véget. Az utcákon olyan erős a forgalom, mintha hétfő reggel kilenc lenne. Amikor rés nyílik az autóáradatban, csendesebb utcák felé menekülök: a Trafalgar teret elhagyva könnyű dolgom van.
Jó újra mozgásban lenni, újfent érzem a kerekek forgását a Strandon, ahogy áthajtok a Temple jogász negyedén. Öröm végigsuhanni ezeken a nagy utcákon, megszabadulva attól a nyomasztó érzéstől, hogy bármikor dugóba keveredhetek.
West End Show
Elhagyom a Fleet Streetet, és a Blackfriars hídon átmegyek a Temze túlsó partjára. Átvágok a mellékutcákon a Borough Markethez, a London hídtól közvetlenül délre, de még mindig nem kaptam társaságot. A The London Dungeon mellett nincs más választásom, mint követni az utat egy hosszú, sötét alagútba, mielőtt a West End felé venném az irányt.
Az öreg West India Docks mellett az Isle of Dogson a nyakamat nyújtogatom, hogy megnézzem a felhőket karcoló Canary Wharf negyedet. Nemsokára újra nyugatra tartok, a régi város felé, attól félve, hogy nem látom meg a napkeltét e magas épület tövéből. Megállok a Waterloo hídnál, és végignézem, ahogy a nap lassan felkel, és sugarai megcsillannak a Temze szürke vizén.
Ideje újra szerencsét próbálni a Piccadilly Circusön. A Westminster híd után a Big Ben mutatói fél hatot mutatnak, és csak én, Churchill szobra és egy magányos járőr figyeli a Parlament körüli utcákat. A Trafalgar téren túl megpillantom a Piccadilly Circus szűnni nem akaró neonfényeit.
Magányosan a városban
De a forgalom, amely korábban tönkretette az autózásomat, mostanra tovatűnt. Meglepő módon még a Piccadilly is kihalt. Mosoly árad szét lassan az arcomon. London utcái csak az enyémek. Jobb nem késlekedni. Ki tudja, meddig fog tartani ez a nyugalom és üresség?
Lefelé hajtok a Piccadillyn, majd körbemegyek a nagy körforgalomban, ami maga a Hyde Park Corner. Innen egy hosszú menet a Park Lane tetejéig, a Marble Arch körül, majd vissza az osztott pályás út másik oldalán a Hyde Park Cornerig, majd kihajtok a Constitution Hill kijáraton. Az út kong az ürességtől, és az élmény még szürreálisabbá válik, ahogy elhaladok a Buckhingham Palota mellett.
A következő órában annyira beleveszek a mellékutcákba, hogy azt sem tudom, hova lyukadok ki. Egy vagy két órán belül ezek az utcák úgy megtelnek kocsikkal, hogy lehetetlenség lesz közlekedni rajtuk.
A reggel és a vezetés frissessége elég gyorsan tovaszáll. Az utcák már nem az enyémek, osztoznom kell rajtuk másokkal. De eszembe jut, hogy ha minden út Londonba vezet, akkor lennie kell jó pár útnak kifelé is. Számos nagyszerű útvonal található a város közelében.
További részletek a Járművezetők részben
Berlin
A valaha felosztott Berlin most egy vibráló, modern metropolisz, amely ötvözi a régit és az újat. Az autós újságíró, James Mills nézte meg a város nevezetességeit.
Brugge
Brugge történelmi városa szűk sávjairól és gyalogos zónáiról ismert. Hogyan gondolhatta az autós újságíró, Luke Ponsford, hogy itt ütős pályát talál?